Távol
Tasnádi Gergely

Elvegyülök most kicsit. Ma este nem hat rám,
akárhogyan is nézel. Minden betű és az összes szám
elferdül most kicsit. Nem nyom ólomként a szó,
amit üresen termel a száj. Nem fáj a rossz, és nem fáj a jó
-elmosódik köztük a határ. Egyik szilánk sem vág,
táncolhatok is rajtuk. Apró füstkörökön át
szivárog csak a fény, így halványul a muszáj.
Rágyújtok újra, hogy a félhomály

biztos legyen; az nagyon nem árt.
Ma addig iszom, amíg nem hullámzik az út,
hogy a félhomály biztos legyen. Az nagyon nem árt.
Ma addig iszom, amíg dominóként nem dőlnek rám a fák

A győzelmi kényszer is enyhül. És nem fér hozzám a vágy,
hogy a kapott ütéseknek vissza a sokszorosát
adjam. És nem nyomaszt most, hogy nincs már imám.
Ma annyi kell csak tényleg, hogy a hiány

néma legyen, az nagyon nem árt
Ma addig iszom amíg nem hullámzik az út,
hogy a hiány néma legyen, az nagyon nem árt.
És ha már dominóként dőlnek rám a fák

akkor jó;
most ennyi volt a cél,
így néhány óráig legalább
nem jut tiszta vér
a szívbe. És végre
az este rám számol.
Jó itt lenn a földön,
mindentől távol.